2013.05.17.
11:19

Írta: woluz

Cipő probléma megoldva

Szerencsére sikerült megszabadulnom a kicsi cipőtől. Kellemes csalódás a Nike-ban. Ismerősöm javaslatára megpróbálkoztam visszavinni a 3-4 hete vásárolt és már használt cipőt, méret problémára hivatkozva. Szerinte vissza kell, hogy vegyék, max azon múlik, hogy milyen kedve van az eladónak, aki a kassza mögött áll éppen... előtte lenyaltam, kipucoltam, de az orra picit így is le volt már rúgva. Nem sok esélyt láttam rá, hogy vissza veszik, de egy próbát megért. A kamu dumák és érvelések mind ki voltak már találva fejben, sőt a panaszkönyv elkérését is képes lettem volna bevetni. Nem vagyok ilyen reklamációs bálkirálynő, de a pénz érdekemben muszáj voltam kiállni magamért... szerencsére nem volt cirkuszra szükség :)

Nike-Store-Grapevine-Mills.jpg

Bementünk, mondtam, hogy kicsi a cipő, szeretném cserélni, vagy bármilyen megoldást találni a problémámra. Pénztároslány megnézi a blokkot (kb. 1 mp-ig elgondolkodott) megnézte a cipő talpát és a belsejét, majd megkérdezte, hogy levásárlom most, vagy utalványt kérek. Azt hittem, hogy rosszul hallok :D 

Megpróbálkoztam egy nem lehet-e ebből a cipőből egy nagyobbat kérdéssel, de mondta, hogy már nincs sajna nagyobb méret, így az utalványnál maradtam.

Egy kő esett le a mellkasomról. Cipőm ugyan jelen pillanatban nincs, de nem buktam be 20 000 Ft-ot és nem áll egy felesleges cipő sem a szekrényemben. Sajnos másik üzletben sem volt már a méretemben ez a fazon, de nem baj. Majd jönnek még újabb cipők és biztos lesz olyan, ami megtetszik. Addig kotlok az utalványomon.

Azért fáj a szívem érte, nagyon beleszerettem, annyira én voltam.... De hát így jár aki nem tud a saját lábára cipőt vásárolni :P

Szólj hozzá!

Címkék: Jómagam

A bejegyzés trackback címe:

http://eletmodvaltasrafel.blog.hu/api/trackback/id/tr85303000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.