2013.04.20.
17:48

Írta: woluz

Az új társam heti 5x - az új cipőm

Jelentem megvásároltam életem első drága és menő edző cipőjét. Heti 5x-i edzés mellett megérdemli a lábam a jót! Egyébként köszöni szépen, nagyon élvezi, mintha csak felhőn ugrálna :)

Gondoltam egy röpke kis cipős bejegyzést penderítek, ha már most ez nálam amúgyis aktuális. Nézzük meg a sport cipő krónikáimat:

IMG_1443.JPG

Még az egész életmódváltás mizéria előtt ezt a leharcolt, eredetileg utcai viseletre vásárolt Converse cipőt használtam. Utcai cipőim közül a legkényelmesebb volt, edzeni viszont már nem annyira. Egy intenzívebb edzés után (squash, kickbox, zumba) hólyagos lett benne a talpam. Futás esetén érzetre jobb volt, és ugyan hólyagok nem lettek, de többször görcsöt kapott benne a vádlim, olyan szinten, hogy napokig éreztem és fájt.

IMG_1444.JPG

Tavaly nyár elején, mikor elkezdtem nagyobb távokat futni, lecseréltem egy olcsó gagyi edző cipőre (Decatlonba is lehetett ilyet kapni) a Converst. Alapvetően nem volt vele komolyabb bajom. A talpa kemény, de sosem fájt benne a lábam, természetesen azt azért érezni, hogy nem egy csúcs modell, és nem arra találták ki, amit én az elmúlt fél évben műveltem benne.

IMG_1447.JPGNike Air Max Fusion Women’s Training Shoe

Ééééés, az új szerzemény. Kifejezettem olyan Cross Trainer cipőt kerestem, amiben lehet ugrabugrizni (Insanity, HIIT, stb., teremben császkálni (fehér a talpa), erősíteni, fegyencezni, pattogni), úgyhogy némi utána járás alapján arra jutottam, hogy Budapesten alig lehet, értelmes Cross Trainer cipőt kapni. Remek :D de akkor a pár szem választható cipő közül, ez lesz a legjobb és legvagányabb választás. Jah igen, mert ha már kiadok egy vagyont egy edző cipőért, akkor nézzen már ki valahogy :D

Nem bántam meg. Jó választás volt. Hazajöttem, azonnal ki is próbáltam egy Insanity - Max Intervall Plyoval. Remek volt. Fele annyira izzadtam meg edzés alatt ebben a cipőben (najó nem :D), de ég és föld (szószerint) a noname cipő után. 

Szerintem tény, és mindenki sejti hogy hosszútávon megéri kiadni egy jó cipőre. A lábad, bokád, térded érdeke. Én most megtettem ;) Persze jó lenne majd egy futó cipő is, de az még odébb lesz.

Ha vásárlásra szánod magad, járj utána, hogy melyik cipő lenne a számodra a legideálisabb. Milyen sporthoz vásárlod? A cipők kialakítása eltér, mert a különböző sportágak terheléseinek megfelelően készülnek. Még a Cross trainer (általános edző cipők) között is van különbség.

Cikk a cipő vásárlásról (a második felében futó cipőkre specializálódva):

Szólj hozzá!

Címkék: Jómagam

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmodvaltasrafel.blog.hu/api/trackback/id/tr775223055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása