2013.04.05.
09:47

Írta: woluz

Himalájai kristály só

Less-Salt.jpg

A só ugyanolyan fontos az élet fenntartásához, mint a víz. Se só, se víz nélkül nem létezhetünk.

Asztali só élettani hatásai

A túlzott konyhasó negatív hatásai közismertek: magas vérnyomás, szívelégtelenség, vízvissza tartás, ödéma, cellulit, vizenyő, stb. Nem véletlenül korlátozzák sokszor az orvosok a sófogyasztást.

A túlfogyasztás következményeképpen - ami sót már nem tud feldolgozni szervezünk - lerakódnak az izületeinkben, aminek következménye a sok reumás megbetegedés, köszvény, izületi gyulladás, valamint ide vezethető vissza a vese- és epekő képződése is.

A vesén keresztül mindössze napi 5-7 gramm sót tudunk kiválasztani, kiválasztó szerveink a mai átlagosnak mondható táplálkozás mellett iszonyatos túlterhelésnek vannak kitéve.

Egyes szakemberek a konyhasót a civilizált ember titkos gyilkosának tartják, mert tönkreteszi a hajszálerek működését, valamint elősegítik a daganatos megbetegedések kialakulását. A túlzott sófogyasztás ezenkívül a sejteken belül is káros változásokat idéz elő, illetve veszélyezteti a veséket.

Hogyan készül az asztali só, hogyan kerül a szervezetünkbe?

Különböző kémiai vegyületekkel kivonják belőle a nyomelemeket, és az ásványi sókat, csak a nátrium, és a klorid marad meg még benne. A többi kivont alkotórészt a vegyiparban nyersanyagként hasznosítják. Nekünk ebből csak egy "kilúgozott" valami marad, a nátrium-klorid, vagyis a konyhasó. (hasonló finomításnak vetik alá az olajat  a cukrot és a lisztet). Tartósítószert és segédanyagokat is tartalmaz, például alumínium-hidroxidot, amely a megfelelő halmazállapotának megmaradásához kell.

images (1).jpg

Hagyományos konyhasót akkor is fogyasztunk, ha egyáltalán nem használunk sószórót, ugyanis a feldolgozott – dobozos, palackozott, zacskós, fagyasztott vagy konzerv – élelmiszerek, éttermi ételek rendszerint mindegyike sok sót tartalmaz.

A só szükséges a szervezet számára mert meghalnánk nélküle. De itt is a túlfinomított tiszta vegyi anyag a fő probléma. A kereskedelemben kapható só a bányászott sóból radikális finomítás után kapott só, jellege megváltozik, az élő szervezettől idegen, adalékokkal kevert vegyszer lesz, ezt visszük be a szervezetünkbe!

Tengeri só

A tengeri só használata tökéletesen fedezhetné szervezetünk "sóigényét" abban az esetben, ha nem jódoznák, és tengereink nem lennének szennyezettek.

Himalájai kristály só

A Himalájából származó őssó a világ egyik legértékesebb sójaként van számon tartva. A Himalájából származó természetes őssó nem gyógyszer, hanem a szó igazi értelmében vett élelmiszer. 

BB's-Himalayan-Salt-Rocks.png

A világ egyik legértékesebb sóját a Himalája és az Indus folyó között található sóhegységben bányásszák. Ez a kristálysó, kb. 3000 méter magasságban fekvő sóbányából származik. A tenger kiszáradása után visszamaradt sót idővel más kőzetrétegek fedték be, így 350 millió éven keresztül folyt a só tisztulása és érése a mélyben. A külvilágtól elzárva, védve volt a környezetszennyezéstől. A legtisztább, szinte átlátszó kristályok melyek úgy néznek ki, mint a csiszolatlan gyémánt a bánya egy alsó vékony rétegéből kerülnek ki. Ezt követően megtisztítják, napon szárítják, szín szerint szortírozzák a sókristályokat. A sötétebb köveket fürdősónak dolgozzák fel. A legtisztább kristályokat kézzel darabokra aprítják, sós vízben mossák és napon szárítják.

Miért jobb a Himalája só, mint a hagyományos só?

A hagyományos konyhasóval szemben a Himalája őssó tiszta, nem tartalmaz adalékanyagokat és nem távolították el belőle a tengervízre jellemző nyomelemeket sem! Így természetes formában tartalmazza a 84 féle ásványi anyagot és nyomelemet, köztük a jódot is! A Himalája sóban nincs tapadásgátló, sem csomósodásgátló anyag.

Himalája só  használati előnyei

  • A Himalája étkezési sóval egyszerűen, a napi étkezés során juttatja be szervezetébe a 84 féle ásványi anyagot és nyomelemet.
  • Segít a szervezet elsavasodásánál, erősen lúgosító hatású.
  • Immunrendszer erősítő.
  • Különleges tulajdonságai folytán energiát adó és kiegyenlítő, semlegesítő és salaktalanító hatású. 
  • Fogínyvérzésnél, fogínygyulladásnál.
  • Oldja a régi nátrium- klorid okozta izületi lerakodásokat, vesekövet, fogkövet.
  • Természetes úton visszaállítja a szervezet elektrolit-háztartását.
  • A fürdősóból vett 30 perces sófürdő 3 napi böjt méregtelenítő hatásának felel meg.
  • A sószappan hatása látványosan csökkenti a cellulitiszt, oldja a bőr alatti kötőszövetek között lerakódott méreganyagot.

Felhasználása

Külsőleg és belsőleg egyaránt használható.

Tanács: a sót ne főzzük, ugyanúgy, mint a fűszereket, utólagosan adjuk hozzá az ételünkhez. Így az íze és a kristályforma is megmarad.

Készíthetünk belőle Sole oldatot, használhatjuk fürdéshez, orrüreg és szemtisztításhoz. Sóing, sópárna, sózokni, bőrápolás, bőrhidraltálás, borogatás, inhalálás, sófürdő és a cellulitisz kezelésére kiválóan használható.

nagyterem_relax.jpgMesterséges sóbarlang

Saját tapsztalat

Zöldforrás-ban (gyógyárú élelmiszer nagyker.) vásároltam sóörlőt, így az ételek többségéhez frissen őrölt himalájai sót használok. Nagyobb adagok főzése esetén tartunk itthon kisebb szemű (durvára őrölt) himalájai sót, és azzal ízesítünk.

himalaja.png

Évek óta küzdök a herpesz vírussal, 1-2 évente biztos kijön a számon. Ilyenkor mindig több hetes küzdelem veszi kezdetét. Nem használnak a méregdrága herpesz krémek és tapaszok sem. A legutóbbi alkalommal himalájai só oldattal kentem és 5 nap múlva már seb maradt a számon, a herpesz meghalt.

Homlokon, arcon a pattanások megtisztítására is szoktam alkalmazni.

Források:

 

Szólj hozzá!

Címkék: Ajánlott alapanyag vagy termék

A bejegyzés trackback címe:

https://eletmodvaltasrafel.blog.hu/api/trackback/id/tr545184054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása