2013.07.25.
23:03

Írta: woluz

Nincs több ígérgetés

Nincs több ígérgetés. Nincs több halasztás. Nincs több szünet. Lehúzom a rolót, de előtte úgy érzem, hogy még tartozom ezzel a lezáró és magyarázó bejegyzéssel.

Mindem tiszteletem (eddig is, továbbra is) azoké, akik képesek az életük mellett elhivatottan, segítőkészen, napi szinten bloggolni, cikket írni, segíteni másoknak. Nekem most már itt az ideje belátnom, hogy nem megy. Jelenleg minden fontosabb az életemben, és előrébb van a teendőim listáján, mint megnyitni a blogom, és cikket írni, anyagot gyűjteni. Az életem elején vagyok. Sikeresen letettem a szakvizsgáimat. Meg van a papír. Jelenleg próbálom lezárni a nyitott dolgaim, befejezni mindent, és előkészíteni a terepet arra, hogy jövő év elején kimenjek külföldre dolgozni. Élni.

Healthy-Life.jpg

Vagyok annyira lelkiismeretes, és szerettem annyira a blogot, hogy jelenleg folyamatos bűntudat, és stressz van rajtam miatta. Naponta többször eszembe jut, hogy ma este le kell ülnöm, és írni végre valamit. De ez így nem jó. Folyamatos a nyomás és a stressz a blog miatt, mert tudom, hogy van aki várja az új cikkeket. A görcsöket, a stressz faktorokat az életmódváltásom óta igyekszem kiiktatni az életemből (apropó szeptember 1-én lesz egy éve!). A blog egy olyan dolog, ami jelenleg háttérbe szorult, és nem szeretnék senkit hitegetni és ezen görcsölni, ezért döntöttem úgy hogy nem ígérek tovább se magamnak se nektek se senkinek, semmit... Nem törlöm a blogot és nem felejtem el, de beláthatatlan ideig ez az utolsó bejegyzésem.

Nagyon nagyon sok mindent nem sikerül megosztanom veletek. Erre bizonyíték alább a megkezdett cikkek listája, ami az admin felületen gyűlt fel... És akkor még nincs is itt az összes téma, ami a fejemben megérett. Szerettem írni, mert a cikkekhez, mindig kellett hiteles forrásokat keresnem és találnom és ezzel sok homályos pontot is kipótoltam a tudásomban.

lista.jpg

Úgy gondolom, hogy annak, aki változtatni szeretne az életén, ennyi információ is elég volt ahhoz, hogy elinduljon az úton. Nagyon fontos, hogy sokat olvass, ne csak tőlem, hanem igenis vedd a fáradtságot. és olvass utána a miérteknek, mindannak amit én nem írtam le, de tudni akarod vagy a saját utad során felmerül benned.

1044516_649437458418041_587950431_n.jpg
Épp, hogy csak belekezdtem és annyiban is maradt a „miért egészségtelen a...?” cikksorozat. Nem sikerült befejeznem a táplálék kiegészítő ajánlómat, nem írtam a fehérje porról, hogy az bizony nem szteroid és nem izomnövelő lötty. De akkor vajon mire való és miért jó, nem csak sportolóknak, minden mozogni és formálódni vágyónak? :D Arról, hogy miért fontos a testmozgás, hogy fontos hogy megerősítsd a szíved, a tüdőd, az ízületeidet, a porcokat és végül az izmaidat.

1010990_646079235420530_1097116034_n.jpg

Mozogj, hogy beinduljon az anyag csered nem csak az általános értelemben, de a kritikus pontjaidon, térdedben, könyöködben, válladban, gerincedben a porcok közötti az ízületi folyadék anyagcseréje. Ha fáj sok esetben nem, az a megoldás, hogy pihenteted és kíméled, hanem ha a fokozatosság elvét betartva igenis mozgatod és erősíted a körülötte lévő izmokat, hogy átvegyék a porcoktól a terhelést! Nem azért fáj a derekad, a térded, a nyakad, a fejed, mert öreg vagy hanem, mert gyenge mindened, rossz a testtartásod, szó szerint be vannak rozsdásodva az ízületeid. A terhelés a csigolyákra, porcokra esik, es nem az izmaidra... azért nem, mert nincsenek. Ezért fáj mindened.

941455_646222342072886_1750051035_n.jpg

487709_576532895708498_1055300453_n.jpg

Nem írtam arról se, hogy soha nem késő elkezdeni. Akár 30-40-50 vagy 60 éves vagy az életmódodon javítani, és mozogni soha nem késo és nem ciki! A sport a tanulás, az egészséges élet SOHA nem ciki! Nem írtam arról sem, hogy ne törődj mások véleményével csak saját magadnak akarj megfelelni. A saját céljaiddal foglalkozz. Mindig legyenek céljaid, Rövid és hosszú távúak. Célok nélkül nincs élet. Értelmét veszti minden.

942083_646586272036493_1072185862_n.jpg

73125_358035680966969_716230005_n.jpg

Szerettem volna írni részletesebben a paleolit táplálkozásról... mert mostanában elkezdett elbizonytalanítani a jelenlegi étkezésemben. Noh meg az időszakos böjtök… A súlytartásról... A jojó effektusról, a tömegnövelésről, vagyis az izmosításról, azoknak is, akik vékonyak es nehezen híznak férfiaknak, nőknek egyaránt. A tejről, a pékárukról, update norbiról, a crossfittről.

72143_537303876321242_2018969914_n_1.jpg

Arról, hogy milyen tévhitek keringenek a köztudatban az edzésről. Jó ha tisztában vagy vele, hogy helyi zsírégetés nincs, ha lapos hasat akarsz nem megoldás a mindennapos felülésezés, has prés vagy az OTO Chili :D. Ha kocka hasat szeretnél, akkor le kell faragnod a felette lévő hájat diétával. VIGYÁZZ, mert mindenhonnan megy le a zsír, nem csak a hasadról meg a fenekedről!

ú.jpg

A zsír nem alakul át izommá, az izom nem égeti a felette lévő zsírt, ha mozgatod. Azonban minél több izommal rendelkezel, annál nagyobb lesz a kalória igényed is.

1003111_645681302126990_1747950592_n.jpg

A nőknek is fontos az erősítő és/vagy súlyzós edzés és tévhit, hogy a súlyzózás férfias izmokat és széles valat növeszt a nőknek. Az izmosodástól feszes, formás leszel nem pedig férfi és nem női hormonkezelt, szteroidos női testépítő.

womenweights.jpg

Lányok! Nem csak a fenekeden kell dolgozni, fontos hogy a karod se lötyögjön és formás kerek vállaid legyenek. Azonban nem szabad ész nélkül belevágni az edzésbe.

600271_557105424322707_480118625_n.jpg

Fontos a fokozatosság, az ízületek és porcok megerősítése, az izmokkal együtt. Ugyanakkor folyamatosan növelni kell a terhelést és fontos a változatosság a fejlődéshez.

tumblr_mjlinjz5op1rbhxolo1_500.jpg

Nem írtam a szenthársomságról, többet árthatsz, mint használsz, ha nem tartod be a következőt: egészséges és megfelelő mennyiségű és minőségű ételek, mozgás és elegendő pihenés. Az izom nem akkor épül, amikor edzel, hanem amikor pihensz. Húú ezt nagyon hosszan lehetne fejtegetni. Ráadásul az izomépítés elősegítéséhez magas fehérje és megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrát is szükséges. Ha koplalsz és mellé még edzel is, akkor nemhogy izmosodnál, de a tested le fogja bontani a maradék izmodat is, mielőbb a zsírraktárakhoz nyúlna... uh ebbe most tényleg nem kellene bele mennem. Lényeg, hogy fontos a pihenés, hogy legyen időd regenerálódni, nem szabad túledzened magad. Ha minden nap tudsz edzeni pihenő nélkül, akkor nem is csinálsz jól valamit. Fontos az edzés utáni étkezés az izmok ellátása tápanyagokkal. Figyelj a hidratáltságodra. Testsúlyodhoz mérten 20 kg-ként napi 1L víz minimum ajánlott.

537240_481701835219360_1422798123_n.jpg

Most abbahagyom, mert végül az egészmindenséget leírom ebbe a bejegyzésbe…

Tényleg nagyon fontos, hogy OLVASS, szélesítsd a látóköröd. Én a jobb oldalon található weboldalakat, facebook oldalakat továbbra is ajánlom. Sok okosat olvastam tőlük.

Köszönöm az eddigi figyelmeteket. Remélem, még lesz szerencsétek újra olvasni (engem :P)

Barátaim, ismerőseim, akik tudjátok, hogy ki vagyok. Természetesen, ha kérdésed van, és tudok segíteni, akkor keress, írj, hívj bátran.

431964_568627169837199_76901540_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: A blog

2013.07.23.
23:23

Írta: woluz

Miért egészségtelen a finomliszt és a belőle készült kenyér, péksüti, tészta?

Egy olyan témával szeretnék viszatérni a blogra, amit szinte nap, mint nap megkapok. Nincs olyan ismerősöm, aki ne szegezte volna már nekem az alábbi kérdéseket, így most már nagyon megérett a dolog, hogy tisztázzuk ezeket. Miért egészségtelen a finom liszt? A krumpli? Az étolaj? A light kóla? A gyümölcscukor... és még sorolhatnám. Sorolom is... annyit lehetne regélni ezekről az ételekről, hogy azt hiszem ez több bejegyzést is megér. Ma viszont vegyük elő újra a finomlisztet.

Ha lemeradtál volna, itt el tudod olvasni a korábbi cikkem arról, hogy mit válassz finomliszt helyett:

Miért egészségtelen a finom liszt? 

Vagyis a kenyér, zsemle, kifli, péksütik, a gyros pita, a tészták, a nokedli, a torták, a fánkok...?

A gabonafélékből előállított lisztek malmi őrléssel készülnek. A mag három részből áll: héj, liszt test, csíra. A liszt test tartalmazza a főbb energiát: keményítő és fehérjék alkotják, jelentős a cukor-, zsír- és ásványi anyag tartalma. A héj rostban gazdag, a csíra pedig A- és E-vitamint, valamint ásványi anyagokat tartalmaz. A liszt annál értékesebb és egészségesebb, minél inkább hasonlít a teljes gabonaszem eredeti összetételéhez. A finomlisztből azonban hiányoznak a rostok, a vitaminok és ásványi anyagok. A hántolás következtében a búzamag belsejét és a héját a csírával elválasztják egymástól. Legmagasabb glikémiás indexű, legkevésbé egészséges, mert hasznos tápanyagot mondhatni, hogy nem is tartalmaz.

Szólj hozzá!

Címkék: Liszt

2013.06.07.
13:22

Írta: woluz

Blog szünet, NYITÁS július 20!

Elnézést kérek mindenkitől, aki várja az újabb bejegyzéseket, de képtelen vagyok jelen pillanatban bűntudat nélkül cikket írni, így akármennyire szeretnék írni és akármennyi cikk fogalmazódik meg a fejemben muszáj vagyok továbbra is szüneteltetni a bloggolást.

exam__s_period__by_gingershots-d4gk7fw_large.jpg

Még 2 hetem van hátra a szóbeli vizsgámig, a vizsgafilmemet is félkészen tudtam csak leadni, és azt is be kell még fejeznem... Utána pedig 2 hétre elutazom kipihenni a vizsga fáradalmait, így nem nagyon leszek gép közelben, hogy írhassak. 

blog break.jpg

Visszatérésem után szeretnék adni még magamnak egy hetet, hogy legyen időm előre bekészíteni pár igen hasznos és már nagyon aktuális írást. Így azt tudom ígérni, hogy július 20-tól heti 3-4 cikkel újra pörögni fog a blog. Addig is köszönöm a türelmeteket és jó olvasgatást az eddigi anyagokhoz.

Az életmódváltás pedig folyamatos dolog, annak blog nélkül is történnie kell :) szóval mindenkinek hajrá, kitartást, puszipacsi, meg ügyesen ;)

Szólj hozzá!

Címkék: A blog

2013.05.18.
12:20

Írta: woluz

Láb és fenék edzés

Néhány hete jött rám a láb és fenék őrület, ahogy realizálódott bennem a lépcsős edzéseken és az egylábas próbálkozásoknál, hogy azért még baromi gyenge a lábam, meg akkor már biztos a fenekem se elég kerek... (ami gyakorlat lábra megy az általában megy a fenékre is, a kettő együtt dolgozik) úgyhogy belemélyültem az alsó testtájak edzésének rejtelmeibe, mert, hogy a két lábas guggolás már kevés és uncsi... lássuk mire jutottam. A cikk elején egy-egy kedveltebb gyakorlatot ajánlok a figyelmedbe a vége felé pedig már teljes köredzéseket videóval. Személy szerint minden gyakorlatot kipróbáltam az elmúlt hetekben, hogy magamon érezzem mi-mire dolgozik, milyen szinten vagyok és melyik számomra a leghatékonyabb. Hát tessék szemezgetni :)

Guggolás rúddal - Fitbuilder


Szólj hozzá!

Címkék: Edzés

2013.05.17.
11:19

Írta: woluz

Cipő probléma megoldva

Szerencsére sikerült megszabadulnom a kicsi cipőtől. Kellemes csalódás a Nike-ban. Ismerősöm javaslatára megpróbálkoztam visszavinni a 3-4 hete vásárolt és már használt cipőt, méret problémára hivatkozva. Szerinte vissza kell, hogy vegyék, max azon múlik, hogy milyen kedve van az eladónak, aki a kassza mögött áll éppen... előtte lenyaltam, kipucoltam, de az orra picit így is le volt már rúgva. Nem sok esélyt láttam rá, hogy vissza veszik, de egy próbát megért. A kamu dumák és érvelések mind ki voltak már találva fejben, sőt a panaszkönyv elkérését is képes lettem volna bevetni. Nem vagyok ilyen reklamációs bálkirálynő, de a pénz érdekemben muszáj voltam kiállni magamért... szerencsére nem volt cirkuszra szükség :)

Nike-Store-Grapevine-Mills.jpg

Bementünk, mondtam, hogy kicsi a cipő, szeretném cserélni, vagy bármilyen megoldást találni a problémámra. Pénztároslány megnézi a blokkot (kb. 1 mp-ig elgondolkodott) megnézte a cipő talpát és a belsejét, majd megkérdezte, hogy levásárlom most, vagy utalványt kérek. Azt hittem, hogy rosszul hallok :D 

Megpróbálkoztam egy nem lehet-e ebből a cipőből egy nagyobbat kérdéssel, de mondta, hogy már nincs sajna nagyobb méret, így az utalványnál maradtam.

Egy kő esett le a mellkasomról. Cipőm ugyan jelen pillanatban nincs, de nem buktam be 20 000 Ft-ot és nem áll egy felesleges cipő sem a szekrényemben. Sajnos másik üzletben sem volt már a méretemben ez a fazon, de nem baj. Majd jönnek még újabb cipők és biztos lesz olyan, ami megtetszik. Addig kotlok az utalványomon.

Azért fáj a szívem érte, nagyon beleszerettem, annyira én voltam.... De hát így jár aki nem tud a saját lábára cipőt vásárolni :P

Szólj hozzá!

Címkék: Jómagam

2013.05.16.
12:32

Írta: woluz

Tavaszi diéta 6. hét (össz: -3,4 kg)

Ami a múlthéten történt

Kicsit megcsúsztam a heti összefoglalóval :/ szorri, de kedden vizsgáztam, a hétvége eseménydús volt, nem volt időm pötyögni.

A múlt héten nem voltam túl jól... minden nap indokolatlanul hőemelkedésem volt. Mindig máskor, reggel, délelőtt, du. vagy este... ezért úgy döntöttem, hogy a múlt hetemet a pihenéssel töltöm, meg a vizsgamunkával. Persze nem nagyon tudtam a seggemen ülni, főleg mert nem lettem volna szarul, csak ha épp hőemelkedésem van az izületeim kezdenek el sajogni (térdhajlat és derék), meg olyan érzésem is volt, hogy elsorvadok a székemen, ezért csütörtökön megpróbáltam ellipszis trainerezni. Utána vacsinál már megint hőemelkedésem volt :( másnap meg futni, mert már letojtam, gondoltam, ha eddig nem segített a semmit tevés, akkor ezek után se fog. De aztán megint egész szarul lettem, így hétvégén le is mondtam a tervezett CrossFit ingyenes próba edzést, pedig már tök ráizgultam.

Szólj hozzá!

Címkék: Diétám - 2013 tavasz

2013.05.14.
17:23

Írta: woluz

Mihez és miért fontosak a VITAMINOK?

A vitaminok és ásványi anyagok testünk mikrotápanyagai, amelyek az élettani fukciók megfelelő működéséhez elengedhetetlenek. Elméletileg ezeket be lehetne vinni normális táplálkozásból, de itt két fontos tényező közbeszól.

  1. Nagyon nagy mennyiségű zöldséget és egyéb vitamin-ásványianyag forrást kéne fogyasztanunk. Sajnos ma már azt élelmiszereink ezekben rendkívül szegények a műtrágyázás és a környezeti szennyezés miatt. 
  2. Ha be lehetne vinni zöldségből a megfelelő menyiséget, az emberek többsége akkor sem vinné be, mert az emberek nem törődnek a táplálkozásukkal. 

vitamins.jpg

A multivitamin olyan vitaminkészítmény, amely megfelelő mennyiségben és arányban tartalmazza az egészséges élethez vagy a sporttevékenységhez szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. 

Akár hiszed, akár nem, a legfontosabb kiegészítők között vannak a vitaminok, ha az izomtömegedet szeretnéd növelni… a diétáról már nem is beszélve. Bár konkrétan nem a bevitt vitaminok fogják növelni az izomtömegedet, ám jócskán hozzájárulnak az étrended sikeréhez.

Szólj hozzá!

Címkék: Lépésről lépésre Alapvető tudnivalók - fogalmak

2013.05.11.
12:23

Írta: woluz

Reggeli polip ajánló - zablepénnyel

Kicsit kontasztros a kép, de igen jól látod... az egy köteg kis füstölt polip, pontosabban egy konzervnyi. Nyamm :) A bosnyák piacon most úgy látszik divatba jött, olcsóbb, mint a tonhal konzerv és isteni finom (annak, aki bírja a tengeri kütyüket). Zablepénnyel és Paradicsomos-uborkás-lilahagymás-rukkolás-citromos-sós-salátával ettem. 

polip.jpg

A konzerv állítása szerint ráadásul szójaolajban vannak a kishaverok, ami szintén plusz pontot jelent a konzerv feltalálójának :) jah és van fokhagymás tintahalas változat is.

polip_konzerv.jpg

Zablepény recept

  • 50g apró szemű zabpehely
  • 1,25 dl tej
  • édesítő + fahéj vagy só (attól függően, hogy édesen vagy sósan szeretnéd fogyasztani
  • 1 tojás
  • 2 ek. liszt (bármilyen)
  • pici kókuszzsír a sütéshez

A zabpelyhet beáztatod a tejbe (kb. 10perc), majd összekutyulsz mindent és serpenyőbe kisütöd (5 perc sütés, fordítás és még 3 perc sütés). Édesen úgy eheted, akár a palacsintát (lekvárral, túró krémmel, kakaóval, stb... sósan, akár körözöttel, polippal :P, sonkával, husival, bármivel... nálunk bevált mint "kenyér pótlék".

Szólj hozzá!

Címkék: Recept ajánló

2013.05.09.
20:10

Írta: woluz

Eladó a cipőm! :(

Nike-Air-Max-Fusion-Womens-Training-Shoe-555161_004_A.jpgHiábba szerettem bele, sajnos beszívtam. Viszonzatlan a szerelem... Meg jött a jó idő a lábam meg melegben nagyobb és kiderült, hogy a cipő meg kicsi, és elég kényelmetlenül nyomja a lábamat. A terep futás is ezért nem volt jó benne. Már közben rájöttem. Azért dörzsölte ki a lábújjaimat is, mert összenyomták egymást :S

Marha jó, mindig beszívom a cipőkkel... nagyon tipikus vagy kicsi vagy nagy. Ráadásul nem két fillér volt, és már a 3 napon túl vagyok így vissza vinni se tudom. Baaah :(

Ha esetleg valakinek tetszik, akkor megszabadíthatna tőle, hogy tudjak venni, egy nagyobbat. 

Nike Air Max Fusion Women’s Training Shoe

The Nike Air Max Fusion Women’s Training Shoe blends the natural motion of a barefoot-like fit with Max Air for total comfort during high-intensity workouts like boot camp and kick boxing.

Méret: 38

A doboza, és a jótállási jegye is meg van, még fél év garanciával!

A bolti ára 25 000 Ft. Glamour napok keretén belül 20 000 Ft-ért vettem, mennyit adnál érte?

Szólj hozzá!

Címkék: Jómagam

2013.05.09.
19:06

Írta: woluz

INSANITY

insanity-logo.jpg

A 60 napos, teljes testet átmozgató edzést nem véletlenül nevezték el Insanity-nek, azaz őrületnek. Megalakítója Shaun T, egy amerikai fitnessguru (Róla azt kell tudni, hogy nagyon keményen nyomja, Amerikában már egyfajta sztáredzőként tartják számon, és nem is akármiért, több DVD-je is megjelent már különböző edzésekkel, először táncos edzései voltak, hamarosan pedig érkezik a T25 nevű legújabb edzésprogramja) aki 2009-ben adta ki az edzést DVD-n. Erőnlét-, állóképesség fejlesztésre, de persze fogyásra, alakformálásra is tökéletes.

Maga az edzésben az a legjobb, hogy semmire nincs szükséged hozzá. Magadra, az erődre, a kitartásodra, és az akaratodra, állóképességre és szívósságra viszont annál inkább. Nagyon magas intenzitás jellemzi. Akik már kipróbálták, állítják, hogy sokkal hatásosabb, mint egy átlagos kardió edzés. De vajon mitől olyan különleges a program és lehengerlő az eredmény?

Féltél már edzéstől valaha az életedben? Nem? Kezdd el ezt. Amikor az elején jársz, minden reggel eszedbe jut az esti edzés, a fájdalom, a levegőhiány, az égő izmok, a pulzusod, az izzadás, és arra gondolsz, ha beledöglesz is megcsinálod, csak a mait, és ezt mondod mindennap magadnak. Így kezdődik a szerelem az Insanity iránt.

Van akinél életmóddá válik és nem telik el úgy nap vagy hét, hogy ne küzdene meg vele. Az eredmények? Fantasztikusak. Nem kezdek el számokat írni, kilókat, meg centiket, mert semmi értelme. Elkezded csinálni, és rájössz, az egész testedet átalakítja, nem is akárhogy, nem is akármilyenre, és ettől a motiváció, csak jön, és a holnapi adagot még keményebben nyomod le. Nem mondom, hogy tökéletesen fogod csinálni, az elején meg főleg nem, de itt idézem Shaun-T jelmondatát: „Dig Deeper!"

1 komment

Címkék: Edzés

süti beállítások módosítása